Bármely anyag, amely növekvő vagy állandó külső erő hatására hat, végül túllép egy bizonyos határt, és megsemmisül. Sokféle külső erő károsíthatja az anyagokat, például a húzóerő, a nyomás, a nyírás és a csavarás. A két szilárdság, a szakítószilárdság és a folyáshatár, csak a szakítóerőre vonatkozik.
Ezt a két szilárdságot szakítóvizsgálatokkal határozzák meg. Az anyagot folyamatosan nyújtják egy meghatározott terhelési sebességgel, amíg el nem törik, és a töréskor fellépő maximális erő az anyag végső szakítószilárdsága. A végső szakítószilárdság az erő kifejeződése, és mértékegysége Newton (N). Mivel Newton egy kis mértékegység, a legtöbb esetben kilonewtont (KN) használnak, és a végső szakítószilárdságot elosztják a mintával. Az eredeti keresztmetszeti területből származó feszültséget szakítószilárdságnak nevezik.
Ez egy anyag maximális képességét jelenti a húzóerő alatti törésállóságra. Tehát mi is a folyáshatár? A folyáshatár csak a rugalmas anyagokra vonatkozik, a rugalmatlan anyagoknak nincs folyáshatáruk. Például mindenféle fém anyag, műanyag, gumi stb. mind rendelkezik rugalmassággal és folyáshatárral. Az üveg, a kerámia, a falazat stb. általában rugalmatlanok, és még ha rugalmasak is, minimálisak. A rugalmas anyag állandó és folyamatosan növekvő külső erőhatásnak van kitéve, amíg el nem törik.
Mi változott pontosan? Először is, az anyag külső erő hatására rugalmas alakváltozáson megy keresztül, azaz a külső erő megszűnése után az anyag visszanyeri eredeti méretét és alakját. Amikor a külső erő tovább növekszik és elér egy bizonyos értéket, az anyag képlékeny alakváltozási periódusba lép. Miután az anyag képlékeny alakváltozáson megy keresztül, az eredeti mérete és alakja a külső erő megszűnése után már nem nyerhető vissza! Az e kétféle alakváltozást okozó kritikus pont erőssége az anyag folyáshatára. Az alkalmazott szakítóerőnek megfelelően ennek a kritikus pontnak a szakítóerő értékét folyáshatárnak nevezzük.
Közzététel ideje: 2022. szeptember 23.
